Az infraszauna minden érzékszervünkre hat

Minőségi kialakítású szauna

Az érzékszerveink által kapott információk mind-mind beépülnek a személyiségünkbe és formálják a gondolkodásmódunkat. Az infraszauna is sok ingert képes közvetíteni, amelyek teljes egészében pozitívnak mondhatóak.

Elsőként megemlíthetnék a testünkre gyakorolt hatását, amit fizikailag érzünk, ugyanis a meleg egyfajta mesterséges lázat generál, amire a szervezet hamar reagál. A méregtelenítés, valamint a keringési rendszer felgyorsulása csak egyfajta ingert jelent.

A modern infraszauna úgy lett megalkotva, hogy mind vizuális, mind auditív módon is hasson ránk. Ez annak köszönhetően valósulhat meg, hogy a csinos infrakabinokban fényterápiában vehetünk részt, ráadásul olyan színeket állíthatunk be, amire éppen vágyunk vagy ellazít.

Hangszórós rádióval vannak felszerelve, amihez USB csatlakozó és SD kártyaolvasó is jár. Ezáltal hangterápiában is részesülhetünk. Ez a néhány tényező is jól mutatja, hogy az infraszauna minden érzékszervünkre hat, ezáltal kellemes élményben lehet részünk és nagyobb hatással lesz az életünkre.