A koktélok alapanyag szerint sokfélék lehetnek

Gyakran fogyasztunk olyan ételeket és italokat, amelyekben nem tudjuk, hogy milyen összetevők vannak, még akkor sem, ha azok fel vannak tűntetve. Néha olyan magas szintű szaknyelven írják rá, hogy az egyszerű ember nem ért semmit belőle. Igazán akkor tudjuk, hogy mi van bennük, ha magunk készítjük el azokat.

A koktélok alapanyag szerint többféleképpen elkészíthetőek, de mindegyik tartalmaz valamilyen alkohol tartalmú alapitalt, gyümölcslevet vagy üdítőt, gyümölcsöt, zöldséget, fűszerfélét, likőrt, szirupot és más összetevőket, mint például a cukor, só, tej, kávé. Az a nagy előnye ennek az italnak, hogy tudjuk milyen alapanyagokat tartalmaz, hiszen mi magunk állítjuk össze.

Tulajdonképpen a James Bond által „Rázva, nem keverve” kért Martini is egy koktél, amit egyszerű elkészíteni, hiszen csupán néhány összetevőből áll. Mivel a koktélok alapanyag szerint többfélék lehetnek, így kiválaszthatjuk azt, amelyik nekünk a leginkább ízlik, sőt, megrendelve a hozzávalókat, akár mi magunk is összeállíthatjuk.