Rózsagyökér és mexikói yam gyökér a stressz ellen

A stressz káros hatásával kapcsolatos intelmekre a legtöbben csak legyintenek, pedig az állandó feszített tempó és az idegeskedés nagyon súlyos következménnyel járhat. Túl azon, hogy folyamatos rossz közérzet alakul ki, nagyon komoly egészségügyi problémák is jelentkezhetnek.

Példának okáért, a stressz szoros kapcsolatban van a mellékvesékkel, amelyeknek nem megfelelő működése fáradtságot, ingerlékenységet, szorongást és alvászavarokat is okozhat. Szerencsére, a rózsagyökér hatása ezekre a tünetekre is kiterjed, hiszen azáltal, hogy oldja a feszültséget, méregtelenít és még antixodásként is funkcionál, az egész szervezetet képes újra egyensúlyba hozni.

Ugyanakkor fontos tisztázni, hogy manapság már nemcsak az érzelmi stresszről kell beszélni, illetve a rózsagyökér hatása nem csupán ezen a szinten ért negatív ingerek miatt szükséges, hiszen a testnek a helytelen táplálkozás, az ételekben, italokban, vízben, levegőben lévő kémiai anyagok is legalább olyan magas stressz-faktort jelentenek, mint a hétköznapi nehézségek. Tehát ezért is fontos, hogy ne csak magára a feszültségoldásra koncentráljunk, hanem a szervezet méregtelenítésére is, amit a rózsagyökér hatása szintén biztosítani tud.

Ha a problémák már a női hormonok egyensúlyának felborulását is maguk után vonták, akkor érdemes a szintén természetes eredetű mexikói yam gyökér felhasználásával készült termékeket is bevetni. Ezen összetevőt tartalmazó készítmények natúr progeszteronként funkcionálnak, amit a bőrön keresztül lehet a leghatékonyabban a szervezetbe juttatni.

Ellenben, a hatékonyság érdekében kiemelten fontos, hogy a kísérőanyagok is természetes forrásból származzanak, mert különben ezek gátolhatják a yam gyökér hatóanyagainak felszívódását, illetve felesleges mellékhatásoknak is kitehetjük, az amúgy is megtépázott hormonháztartást és immunrendszert. A WTN weboldalán a rózsagyökér és a mexikói yam gyökér is natúrtermékek alapanyagaként szerezhető be, így ha ezek mellett döntünk, akkor nem kell tartani a negatív utóhatásoktól.