Sokan félnek a fogorvostól

Furcsának tűnik, de a fogorvostól való félelem már-már betegessé is, amit Dentofóbiának neveznek. Vannak, akik szinte rettegnek a fogorvostól, ezért nem hajlandóak még nyomós indok miatt sem elmenni, mondta el Czigler Péter, a Clinident vezetője. A helyzet teljesen logikátlanul fest. A lyukas fog fáj. De nemcsak fáj, hanem egyenesen kínozza a gazdáját, akár napokon keresztül. A szenvedő alany, csak tömi magába a fájdalomcsillapítókat, amiket nagyon egyszerű túladagolni, hiszen ilyenkor nem képes tiszta fejjel gondolkodni az, akit kínoz a fájdalom.

Tudatában van annak, hogy egy foghúzás segíthetne az állapotán. Sőt, gyakran nem is kerül sor húzásra, mert lehet, hogy egy gyökérkezelés is megoldhatja a problémát. Ekkor a szuvas fog gyökeréből eltávolítják a gyulladásban lévő idegeket és apró vérereket. Ezután búcsút inthet a fájdalomnak. De az a tévhit még mindig jelen van sok ember fejében, hogy a fogorvosi rendelő még mindig olyan, mint egy kínzókamra. Pedig ez már régen nem így van. Az évek során sokat fejlődtek az eszközök és a fájdalomcsillapítók.