Mikor nem valósul meg a zsarolás?

Egy tapasztalt, a szakterületén otthonosan mozgó védőügyvéd segítségére akkor is szüksége lehet, ha bűncselekményt követtek el Ön ellen, és akkor is, ha annak elkövetésével vádolják. Ha gyanúsított, akkor segítségével enyhíthet a bűncselekménye megítélésén, ha a jogait sértették meg, akkor segít azokat érvényesíteni. Ön például pontosan tisztában van vele, hogy mi a zsarolás?

Ezt a vagyon elleni bűncselekményt a hatályos magyar jog szerint az követi el, aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen, vagy eltűrjön és ezzel kárt okoz. Mint a legtöbb bűncselekménynek, a zsarolásnak is lehetnek súlyosbító körülményei, és börtönbüntetéssel sújtható. Különbséget tesz a törvény zsarolás és zsarolás kísérlete között is.

Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy ha a fenyegetés nem jogtalan haszonszerzésre irányul, hanem például feljelentés kilátásba helyezésében merül ki, egy jogos követelés megfizetése céljából, akkor nem valósul meg zsarolás. Úgy érzi, hogy szüksége van egy bűncselekménnyel kapcsolatban szakszerű felvilágosításra? Nincsenek egyforma ügyek, konzultáljon egy gyakorlott védőügyvéddel, és csak azt követően reagáljon az Önt ért vádakra.