Hogyan történjen a tollpárna mosása házilag?

tollpárna mosása

A nyugodt és pihentető alvást több tényező is befolyásolhatja, amelyek közül előkelő helyen szerepel az ágynemű milyensége is. Mutatjuk, hogyan végezhető el a tollpaplan és tollpárna mosása egyszerűen, házilag.

Alvás közben különböző szennyeződések – pl. elhalt bőrsejtek és izzadság – kerülnek az ágyba és az ágyneműre. A párna közvetlenül érintkezünk arcbőrünkkel éjszakánként, ezért ideális esetben mindig makulátlannak kell lennie. A huzat kimosása azonban nem elegendő, időről időre a párnát is szükséges kimosni. A párnákat érdemes évente legalább két alkalommal kimosni, de akár ennél többször is lehet.

A tolltöltetű ágynemű mosásakor azt kell figyelembe vennünk, hogy a folyamat elég időigényes. Ha mégis otthon szeretnénk kitisztítani – ezzel megspórolva a tisztító költségét – akkor szánjuk rá az időt.

Mosható-e mosógépben a tolltöltetű párna?

Szerencsére igen, persze az, hogy hogyan mossuk meghatározó a siker érdekében. A párnákat egészen újszerű állapotúvá változtatja a mosás. Méretükből adódóan a párnák könnyedén beférnek még egy kisebb méretű mosógép dobjába is, ezáltal könnyedén tisztíthatók.

Mire figyeljünk a tollpárna mosásakor?

A mosás előtt néhány dolgot mindenképp ellenőrizni kell annak érdekében, hogy az eredmény olyan legyen, mint amilyet szeretnénk. Meg kell nézni a párnahuzatokat, hogy ne legyen rajtuk szakadás vagy bármilyen sérülés. Figyelmesen nézzük át a párnákat, mert még egy gyengébb varrás is szakadást okozhat mosás közben. A mosógépbe kerülő toll a készüléket is károsítja, ezért ezt a lépést mindenképp alaposan végezzük el!

Mivel és hogyan történjen a tollpárna mosása?

Az egyenletes súlyeloszlás és a jobb eredmény érdekében két párnát mossunk ki egyszerre. Ha két párnát mosunk egyszerre, az a mosógépnek is kedvezőbb. Ha a párna erősen szennyezett, akkor áztassuk be legalább 20 percre forró, mosószeres vízbe és csak ezt követően mossuk ki.

A tollpárnák mosásakor nem szabad vegyszereket használni. Kizárólag adalékanyagmentes szappant szabad használni a mosáshoz. A tollból készült párna és paplan mosáshoz nem szabad öblítőt használni, mert könnyedén rá tud tapadni tollra. Azonban célszerű kétszer is átöblíteni az ágyneműt annak érdekében, hogy ne maradjanak benne szappanmaradványok.

A mosógép dobjába érdemes szódabikarbónát helyezni, ami vízlágyító képessége mellett fehérítő hatást is kifejt. A szódabikarbóna a mosógép tisztítása szempontjából is sokat segít. A tollpárna mosása mindenképp kímélő programban történjen.

toll párna tisztítása házilag

A tollpárna szárítása

A párnákat lehetőleg száraz és meleg helyen szárítsuk meg. A legjobb, ha a napon vagy szárítógép segítségével szárítjuk meg, ezáltal elkerülhetjük a tolltöltet dohosodását. Vegyük figyelembe azt is, hogy a párnák száradási ideje sokkal hosszabb, mint a ruháknak. A napon történő szárítás azért nagyon kedvező, mert hatása fertőtlenítő és megöli a különféle vírusokat, baktériumokat és penészgombákat is. A szárítógéppel történő szárítás is jó megoldás lehet: ebben az esetben érdemes néhány szárító labdát – ennek hiányában zokniba húzott teniszlabdát – is a dobba helyezni, ami segíti a toll ne tapadjon össze. A labdák abban is segítenek, hogy a párnák jobban megtartsák formájukat. A szárítási folyamat közben érdemes többször is megállítani a gépet, majd felverni a párnákat.

A szárítást követően szellőztessük a párnákat! Majd alaposan fogdossuk át, hogy megtudjuk tényleg mindenhol megszáradt-e. Amennyiben szükséges, akkor a levegőn szárítsuk tovább addig, amíg teljesen meg nem szárad.

Mire figyeljünk a tollpaplan mosásakor?

A tollpaplan mosása házilag nehezebb feladatnak bizonyul a mérete miatt. Alapvetően a paplan ugyanúgy mosható házilag, mint a párna, de lényeges kérdés, hogy megfelelő méretű-e a mosógépünk és belefér-e egyáltalán. Ha megfelelő a gépünk, akkor a párna mosásával megegyező lépéseket kell végig járnunk. Ellenőrizzük, hogy megfelelő állapotban van-e a paplan és csak azt követően mossuk ki. A szárításkor itt is legyünk nagyon figyelmesek és alaposan szárítsuk ki, mielőtt újra használtba vesszük.